2008. március 31., hétfő

"Indusztria gyermekei"

Kiállítás a Nógrádi Történeti Múzeumban

Salgótarjánba érkezett az „Indusztria gyermekei” című vándorkiállítás, amely 11 egykori iparváros, Ajka, Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló, Ózd, Oroszlány, Tatabánya, Tiszaújváros, Salgótarján, Százhalombatta és Várpalota történetét mutatja be 1945-től a rendszerváltásig.
A kiállítás anyagát az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány állította össze. A vándorkiállítást 2005 őszén indították útnak a szervezők.
A megnyitó ünnepségen, melyre március 28-án került sor, dr. Kovács Anna megyei múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket, majd Fenyvesi Gábor, a város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet. Indusztria örökségéből kevés maradt, hagyatéka utolsó morzsáit csipegetjük. Amit adhatott, megadta nekünk, de segítségére tovább nem számíthatunk, a magunk lábára kell állnunk – mondta az alpolgármester.
A múltidéző tárlat május 20-ig tekinthető meg a Nógrádi Történeti Múzeumban.

2008. március 28., péntek

"Anne Frank - történelem a mának"

Kiállítás a J.L. Seagull Szakképző Iskolában
„Anne Frank - történelem a mának” címmel nyitottak kiállítást március 27-én a J.L. Seagull Szakképző Iskolában. A megnyitó ünnepségen a diákok Anne Frank naplójából olvastak fel részleteket, majd dr. Matits Ferenc művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a különleges kiállítást.
Az úgynevezett utazó tárlatot az amszterdami Anne Frank Ház indította el, és eddig mintegy hatvan országban mutatták be. A JLS pályázaton nyerte el a házigazda szerepet.
A II. világháború borzalmait, a zsidó üldözést, a deportálást Anne Frank naplójának idézetei, a Frank családról készített fotók, korabeli dokumentumok és szemtanúk beszámolói mutatják be.
A kiállítás elsősorban a fiataloknak szól, ezért diák tárlatvezetők fogadják a helyszínen az érdeklődőket. A vándorkiállítás április 23-ig tekinthető meg a szakképző iskolában.

2008. március 26., szerda

Ünnepség a II. Rákóczi Ferenc Tagiskolában

Átadták a Rákóczi-díjat

A II. Rákóczi Ferenc Tagiskolában március 20-án rendezték meg a Rákóczi-hét záróeseményét, a Rákóczi-ünnepélyt, mely a nyolcadikosok színvonalas műsorával kezdődött. A diákok felidézték az intézmény névadójának életét, és a szabadságharc eseményeit.
A műsor után Lakatosné Kovács Ágnes tolmácsolta Fenyvesi Gábor alpolgármester jókívánságait. Ezt követően az intézményegység vezetője, Nádasdi Csilla átadta a Rákóczi-díjakat. Az elismerést 2000-ben alapította az intézmény. Minden tanévben egy pedagógus és egy diák munkáját ismerik el ezzel a rangos kitüntetéssel. Idén Gordosné Tőzsér Ágnes és Simon Gergő kapta a Rákóczi-díjat.
Az ünnepség a Rákóczi-hét tanulmányi versenyeinek eredményhirdetésével zárult.

2008. március 20., csütörtök

Kincsünk a víz

Rajzkiállítás a SITI-ben

A víz világnapja alkalmából „Kincsünk a víz” címmel rajzpályázatot hirdetett a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda óvodásoknak és általános iskolás diákoknak. A felhívásra nyolc iskolából és hét óvodásból összesen 315 alkotás érkezett. A legjobbnak ítélt pályamunkákból kiállítást rendeztek az iroda galériájában.
A megnyitó ünnepségen a zsűri döntése alapján tizenhárom ifjú alkotó kapott ajándékot. A díjakat Simon Lajos adta át.
Az óvodás kategória díjazottjai: Al-Dobai Shaima és Al-Dobai Mohamend a Pitypang óvodából, Lénárt Lili a Napsugár óvodásból, és Tajti András a Pitypang óvodából.
Az alsótagozatos kategória díjazottjai: Abordán Péter, a Gagarin iskola diákja, Kazareczky Martin, Kovács Bence és Rubint Regina, a dr. Krepuska Géza Általános Iskola diákjai, valamint Kovács Brigitta, a Kodály Zoltán Tagiskola tanulója.
A felsőtagozatos kategória díjazottjai: Csattos Dávid, a Beszterce-lakótelepi iskola diákja, Körmöczi Dávid, Polacsek Lilla és Törőcsik László, az Arany János Tagiskola diákjai.
A rajzkiállítás április 17-ig tekinthető meg a SITI-ben.

2008. március 19., szerda

"Harccal az erőszak ellen"

Ifjúságvédelmi konferencia a Kulacs Étteremben

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság március 12-én ifjúságvédelmi konferenciát rendezett a Kulacs Étteremben. A szakmai programon dr. Ranschburg Jenő főiskolai tanár, klinikai gyermekpszichológus „Harccal az erőszak ellen” címmel tartott előadást, melyben az antiszociális agresszióról és az egyre fokozódó gyermekkori brutalitásról beszélt.
Öröklött bűnözés nem létezik, de vannak olyan jellemzők, amelyek bizonyos közegben hajlamossá teszik az egyént arra, hogy deviánssá, antiszociálissá váljon. Ezeket a jellemezőket már óvodás korban fel lehet ismerni. Ha a gyerek előbb cselekszik, mint gondolkodik, ha ingerlékeny, ha hiányzik belőle az empátia, akkor foglalkozni kell vele, mert ezekből a magatartásokból kialakulhat az antiszociális agresszió – mondta a szakember, aki beszélt a mai kor gyermekéről is. Napjainkban a társadalomnak két veszélyeztetett rétege van. Az egyik a társadalom alsó rétege, ahol elsősorban az alkohol az oka a gyermekek elhanyagolásának. A másik a felső tízezer, ahol a gyerekek mindent megkapnak, kivéve a szeretetet és a törődést. A fiatalkori agresszió kezelésében nagyon fontos a szakemberek, a pedagógusok és a szülők odafigyelése és együttműködése - zárta előadását dr. Ranschburg Jenő.

2008. március 18., kedd

Nógrád Megyei Zongorista Növendékek IV. Találkozója

Jól szerepeltek a salgótarjáni diákok

A Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény március
12-én rendezte meg a Nógrád Megyei Zongorista Növendékek Találkozóját, melyre Balassagyarmatról, Karancslapujtőről, Szécsényből, Pásztóról és Ságújfaluból érkeztek fiatal tehetségek.
A szervező intézményt tizenhárom diák képviselte.
A sorrendben 4. találkozót, mellyel Váczi Gyula születésének 80. évfordulóját is ünnepelték, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, Varga Béla nyitotta meg ünnepélyesen.
A versenyzőket Keveházi Gyöngyi zongoraművész, Hargitai Imre zongoraművész és Cs. Nagy Tamásné zongoratanár értékelte.
A salgótarjáni indulók a következő eredményeket érték el.
Az I. korcsoportban kiemelt nívódíjat kapott Kovács Flóra. A II. korcsoportban Nagy Zsófia nívódíjban, Szilveszter Tibor kiemelt nívódíjban részesült. A III. korcsoport indulói közül Nagy Kovács Dávid nívódíjat, Puskás Bettina kiemelt nívódíjat kapott. A IV. korcsoportban négy zongorista növendék kapott kiemelt nívódíjat: Grajzel Ádám, Csák Melinda, Pauló Eszter és Tóth Tamás Bendegúz. Az V. korcsoport versenyzői közül Nyegota Alexandra dicséretben részesült. Ebben a korcsoportban három kiemelt nívódíjat osztott ki a zsűri. Az elismerést Grajzel Jonatán, Kovács Péter és Rigó Flóra vehette át.
Tanári különdíjban részesült Somogyvári Ildikó, Kovács László és Szabó Istvánné.

2008. március 17., hétfő

Balassi Bálint Emlékérem Jecsmenik Andornak

Hét év börtön egy versért

A nyolcvankét éves salgótarjáni költőt barátai és tisztelői köszöntötték március 14-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Eötvös Mihály alpolgármester beszédében kiemelte: Jecsmenik Andor a szocialista rendszer igazságtalanságainak áldozata, aki mindmáig nem kapta meg a méltó elégtételt. Hasonló gondolatokat hallhattunk köszöntőjében Kiss Dénestől, az ötvenhatban szintén börtönbüntetésre ítélt, azóta József Attila- és Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjas költőtől. Megvetően szólt a rendszer bíráiról, végrehajtóiról, akik képesek voltak néhány papírra vetett sorért egy ember életéből hét esztendőt elvenni.
- Egy meg nem jelent vers miatt zárták Jecsmenik Andort börtönbe. Akkoriban már a gondolatokért is büntettek! - hangsúlyozta.
A rendezvény végén, miután Papp Dávid gimnazista tolmácsolásában elhangzott az ominózus - Ne remélj nép című - vers, Rieger Tibor szobrászművész átadta a díjat a ma is aktív Jecsmenik Andornak.