2008. március 31., hétfő

"Indusztria gyermekei"

Kiállítás a Nógrádi Történeti Múzeumban

Salgótarjánba érkezett az „Indusztria gyermekei” című vándorkiállítás, amely 11 egykori iparváros, Ajka, Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló, Ózd, Oroszlány, Tatabánya, Tiszaújváros, Salgótarján, Százhalombatta és Várpalota történetét mutatja be 1945-től a rendszerváltásig.
A kiállítás anyagát az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány állította össze. A vándorkiállítást 2005 őszén indították útnak a szervezők.
A megnyitó ünnepségen, melyre március 28-án került sor, dr. Kovács Anna megyei múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket, majd Fenyvesi Gábor, a város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet. Indusztria örökségéből kevés maradt, hagyatéka utolsó morzsáit csipegetjük. Amit adhatott, megadta nekünk, de segítségére tovább nem számíthatunk, a magunk lábára kell állnunk – mondta az alpolgármester.
A múltidéző tárlat május 20-ig tekinthető meg a Nógrádi Történeti Múzeumban.

2008. március 28., péntek

"Anne Frank - történelem a mának"

Kiállítás a J.L. Seagull Szakképző Iskolában
„Anne Frank - történelem a mának” címmel nyitottak kiállítást március 27-én a J.L. Seagull Szakképző Iskolában. A megnyitó ünnepségen a diákok Anne Frank naplójából olvastak fel részleteket, majd dr. Matits Ferenc művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a különleges kiállítást.
Az úgynevezett utazó tárlatot az amszterdami Anne Frank Ház indította el, és eddig mintegy hatvan országban mutatták be. A JLS pályázaton nyerte el a házigazda szerepet.
A II. világháború borzalmait, a zsidó üldözést, a deportálást Anne Frank naplójának idézetei, a Frank családról készített fotók, korabeli dokumentumok és szemtanúk beszámolói mutatják be.
A kiállítás elsősorban a fiataloknak szól, ezért diák tárlatvezetők fogadják a helyszínen az érdeklődőket. A vándorkiállítás április 23-ig tekinthető meg a szakképző iskolában.

2008. március 26., szerda

Ünnepség a II. Rákóczi Ferenc Tagiskolában

Átadták a Rákóczi-díjat

A II. Rákóczi Ferenc Tagiskolában március 20-án rendezték meg a Rákóczi-hét záróeseményét, a Rákóczi-ünnepélyt, mely a nyolcadikosok színvonalas műsorával kezdődött. A diákok felidézték az intézmény névadójának életét, és a szabadságharc eseményeit.
A műsor után Lakatosné Kovács Ágnes tolmácsolta Fenyvesi Gábor alpolgármester jókívánságait. Ezt követően az intézményegység vezetője, Nádasdi Csilla átadta a Rákóczi-díjakat. Az elismerést 2000-ben alapította az intézmény. Minden tanévben egy pedagógus és egy diák munkáját ismerik el ezzel a rangos kitüntetéssel. Idén Gordosné Tőzsér Ágnes és Simon Gergő kapta a Rákóczi-díjat.
Az ünnepség a Rákóczi-hét tanulmányi versenyeinek eredményhirdetésével zárult.

2008. március 20., csütörtök

Kincsünk a víz

Rajzkiállítás a SITI-ben

A víz világnapja alkalmából „Kincsünk a víz” címmel rajzpályázatot hirdetett a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda óvodásoknak és általános iskolás diákoknak. A felhívásra nyolc iskolából és hét óvodásból összesen 315 alkotás érkezett. A legjobbnak ítélt pályamunkákból kiállítást rendeztek az iroda galériájában.
A megnyitó ünnepségen a zsűri döntése alapján tizenhárom ifjú alkotó kapott ajándékot. A díjakat Simon Lajos adta át.
Az óvodás kategória díjazottjai: Al-Dobai Shaima és Al-Dobai Mohamend a Pitypang óvodából, Lénárt Lili a Napsugár óvodásból, és Tajti András a Pitypang óvodából.
Az alsótagozatos kategória díjazottjai: Abordán Péter, a Gagarin iskola diákja, Kazareczky Martin, Kovács Bence és Rubint Regina, a dr. Krepuska Géza Általános Iskola diákjai, valamint Kovács Brigitta, a Kodály Zoltán Tagiskola tanulója.
A felsőtagozatos kategória díjazottjai: Csattos Dávid, a Beszterce-lakótelepi iskola diákja, Körmöczi Dávid, Polacsek Lilla és Törőcsik László, az Arany János Tagiskola diákjai.
A rajzkiállítás április 17-ig tekinthető meg a SITI-ben.

2008. március 19., szerda

"Harccal az erőszak ellen"

Ifjúságvédelmi konferencia a Kulacs Étteremben

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság március 12-én ifjúságvédelmi konferenciát rendezett a Kulacs Étteremben. A szakmai programon dr. Ranschburg Jenő főiskolai tanár, klinikai gyermekpszichológus „Harccal az erőszak ellen” címmel tartott előadást, melyben az antiszociális agresszióról és az egyre fokozódó gyermekkori brutalitásról beszélt.
Öröklött bűnözés nem létezik, de vannak olyan jellemzők, amelyek bizonyos közegben hajlamossá teszik az egyént arra, hogy deviánssá, antiszociálissá váljon. Ezeket a jellemezőket már óvodás korban fel lehet ismerni. Ha a gyerek előbb cselekszik, mint gondolkodik, ha ingerlékeny, ha hiányzik belőle az empátia, akkor foglalkozni kell vele, mert ezekből a magatartásokból kialakulhat az antiszociális agresszió – mondta a szakember, aki beszélt a mai kor gyermekéről is. Napjainkban a társadalomnak két veszélyeztetett rétege van. Az egyik a társadalom alsó rétege, ahol elsősorban az alkohol az oka a gyermekek elhanyagolásának. A másik a felső tízezer, ahol a gyerekek mindent megkapnak, kivéve a szeretetet és a törődést. A fiatalkori agresszió kezelésében nagyon fontos a szakemberek, a pedagógusok és a szülők odafigyelése és együttműködése - zárta előadását dr. Ranschburg Jenő.

2008. március 18., kedd

Nógrád Megyei Zongorista Növendékek IV. Találkozója

Jól szerepeltek a salgótarjáni diákok

A Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény március
12-én rendezte meg a Nógrád Megyei Zongorista Növendékek Találkozóját, melyre Balassagyarmatról, Karancslapujtőről, Szécsényből, Pásztóról és Ságújfaluból érkeztek fiatal tehetségek.
A szervező intézményt tizenhárom diák képviselte.
A sorrendben 4. találkozót, mellyel Váczi Gyula születésének 80. évfordulóját is ünnepelték, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, Varga Béla nyitotta meg ünnepélyesen.
A versenyzőket Keveházi Gyöngyi zongoraművész, Hargitai Imre zongoraművész és Cs. Nagy Tamásné zongoratanár értékelte.
A salgótarjáni indulók a következő eredményeket érték el.
Az I. korcsoportban kiemelt nívódíjat kapott Kovács Flóra. A II. korcsoportban Nagy Zsófia nívódíjban, Szilveszter Tibor kiemelt nívódíjban részesült. A III. korcsoport indulói közül Nagy Kovács Dávid nívódíjat, Puskás Bettina kiemelt nívódíjat kapott. A IV. korcsoportban négy zongorista növendék kapott kiemelt nívódíjat: Grajzel Ádám, Csák Melinda, Pauló Eszter és Tóth Tamás Bendegúz. Az V. korcsoport versenyzői közül Nyegota Alexandra dicséretben részesült. Ebben a korcsoportban három kiemelt nívódíjat osztott ki a zsűri. Az elismerést Grajzel Jonatán, Kovács Péter és Rigó Flóra vehette át.
Tanári különdíjban részesült Somogyvári Ildikó, Kovács László és Szabó Istvánné.

2008. március 17., hétfő

Balassi Bálint Emlékérem Jecsmenik Andornak

Hét év börtön egy versért

A nyolcvankét éves salgótarjáni költőt barátai és tisztelői köszöntötték március 14-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Eötvös Mihály alpolgármester beszédében kiemelte: Jecsmenik Andor a szocialista rendszer igazságtalanságainak áldozata, aki mindmáig nem kapta meg a méltó elégtételt. Hasonló gondolatokat hallhattunk köszöntőjében Kiss Dénestől, az ötvenhatban szintén börtönbüntetésre ítélt, azóta József Attila- és Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjas költőtől. Megvetően szólt a rendszer bíráiról, végrehajtóiról, akik képesek voltak néhány papírra vetett sorért egy ember életéből hét esztendőt elvenni.
- Egy meg nem jelent vers miatt zárták Jecsmenik Andort börtönbe. Akkoriban már a gondolatokért is büntettek! - hangsúlyozta.
A rendezvény végén, miután Papp Dávid gimnazista tolmácsolásában elhangzott az ominózus - Ne remélj nép című - vers, Rieger Tibor szobrászművész átadta a díjat a ma is aktív Jecsmenik Andornak.

Megemlékezések március 15-én

Emelkedett hangulatú ünnep Salgótarjánban

Igazi tavaszi időben volt részük az ünneplőknek március 15-én. A Petőfi Emléktúra résztvevői szikrázó napsütésben és csípős szélben gyalogoltak ki reggel a Salgói várhoz, ahol a Petőfi Tagiskola tanulói adtak műsort. Magát az emléktúrát a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség és a Petőfi Sándor Tagiskola közösen szervezte. Innen az emlékezők a városi központi ünnepségre indultak, ahol az ünnepi hangulatot a Kohász Fúvószenekar térzenéje alapozta meg. A Fő téri előadás volt a zenekar aznapi körútjának utolsó állomása, nemzeti ünnepünk reggelén ugyanis minden városrészbe ellátogattak.
A központi ünnepség a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd a Dűvő Zenekar és a Nógrád Táncegyüttes „Gyere, pajtás, katonának” című műsora következett. Ezt követően Salgótarján polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda mondott ünnepi beszédet. A városvezető ünnephez fűződő gondolatai után neves színművészek - Fésűs Nelly, Feke Pál és Várfi Sándor – előadásában hallhattuk A költő visszatér című rockopera részleteit.
Az emelkedett hangulatú előadás után az emlékezők huszárok és népviseletbe öltözött fiatalok vezetésével vonultak át a Múzeum térre, ahol a Pódium Stúdió műsora után megkoszorúzták a legnagyobb magyar, Széchenyi szobrát.

2008. március 13., csütörtök

Petőfi-nap

A Petőfi Sándor Tagiskolában az intézmény névadójára emlékeztek

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az iskola névadójának tiszteletére Petőfi-napot rendezett a Petőfi Sándor Tagiskola március 12-én. Az egész napos programsorozat már korán reggel elkezdődött. Az iskolában a diákok Petőfi Sándor: János vitéz című költeményéből adtak elő részleteket, majd megkoszorúzták a Petőfi domborművet.
A koszorúzás után Földi Gergely művésztanár megnyitotta az intézmény galériájában rendezett kiállítást. A tárlaton a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.
A Petőfi-nap a József Attila Művelődési és Konferencia Központban Kalendáriumi délutánnal zárult.

Szeretet Nap a Józsiban

Színes programok a szeretet jegyében

A Hétszínvirág Tagóvoda táncos műsorával kezdődött a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület és a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jóvoltából megrendezett Szeretet Nap programsorozata március 12-én. A rendezvényt, és a konferenciateremben létrehozott, szeretethez kapcsolódó képzőművészeti pályaművekből összeállított kiállítást Székyné dr. Sztrémi Melinda nyitotta meg. A polgármester elmondta: a szeretetet mindenki családjából hozza, de jelentős szerepe van e tekintetben az óvodának és iskolának is. A Szeretet Nap szükségességét azzal indokolta, hogy kellenek olyan napok, amikor beszélünk a szeretetről, hiszen a rohanó hétköznapokon hajlamosak vagyunk elsiklani e nemes érzés fölött.
A megnyitót követően előadást hallhattunk Nagy Ferencnétől Szeretet a családban címmel. A nap során még számos, minden korosztályhoz szóló programra sor került. Volt például felolvasás az irodalmi pályázat nyertes műveiből, mozgás- és masszázsterápia, kiscsoportos műhelymunkák.

2008. március 11., kedd

Diplomaátadó-ünnepség

85 hallgató kapott diplomát

A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Salgótarjáni Intézetének nyolcvanöt hallgatója vehette át diplomáját
március 7-én a József Attila Művelődési és Konferencia Központban megrendezett ünnepségen.
Dr. Rozgonyi József igazgató ünnepi beszédéből kiderült, hogy a négy éve beiratkozott 210 fiatal kétharmada, összesen 137 hallgató tett februárban sikeres záróvizsgát. Hárman, Ádám Ferenc, Balogh Éva és Meleg Norbert jelessel végeztek, s több mint negyvenen jó eredményt értek el. Most azok a diákok vehetik át a küzdelmes éveket lezáró diplomát, akik rendelkeznek nyelvvizsgával - mondta az igazgató, aki a fiatal szakembereknek útravalóul elmondta: a diploma csak belépő a közgazdász pályára, az igazi tudást a gyakorlatban lehet megszerezni. Dr. Rozgonyi József szólt arról is, hogy a statisztikák szerint a végzősök fél éven belül el tudnak helyezkedni, ám a munkahelyet meg is kell tudni tartani. Ezzel összefüggésben megemlítette azokat az emberi értékeket, melyek a pályán maradáshoz szükségesek. Ezek az új ismeretek iránti fogékonyság, a kreativitás és az emberség.
A diplomák átvétele után Nagy Attila, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte a friss diplomásokat, majd Balogh Éva mondott ünnepi beszédet. A jeles eredménnyel végző fiatal szakember, aki tanulmányai alatt végig köztársasági ösztöndíjas volt, megköszönte a tanárok lelkiismeretes munkáját.
Az ünnepség a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak műsorával ért véget.

2008. március 10., hétfő

Salgótarjáni Ifjúsági Művészeti Napok

Kiállítással és hangversennyel indult az egyhetes rendezvénysorozat

„Mátrai képek” címmel képzőművészeti pályázatot hirdetett a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nógrád megye általános- és középiskolás diákjainak. A felhívásra közel 200 alkotás érkezett. A zsűri által legjobbnak ítélt munkákból az intézmény galériájában nyitottak kiállítást március 7-én délután. Ezzel kezdődött a zeneiskola életében már hagyománnyá vált rendezvénysorozat, a Salgótarjáni Ifjúsági Művészeti Napok.
A kiállítás megnyitó ünnepsége után a hangversenyteremben folytatódott a program.
A „Muzsikáljunk együtt” című hangversenyen az intézmény kamarazene-csoportjai léptek fel.
A sorrendben 31. rendezvénysorozat programjában szerepel még népzenei és könnyűzenei hangverseny, társaséneklési találkozó, művészeti óra és kórustalálkozó.
A Salgótarjáni Ifjúsági Művészeti Napok március 14-én gálahangversennyel zárul.

2008. március 6., csütörtök

"Szociális Népszavazás 2008"


Salgótarjánban kampányolt Tarlós István


Országjáró turnéjának kilencvennegyedik állomásaként, március negyedikén Salgótarjánba érkezett Tarlós István, a Szociális Népszavazás kampányfőnöke. Mint már ismeretes, a Fidesz népszavazási kampányában Székyné dr. Sztrémi Melinda, Nógrád megye egyes számú választókerületének elnöke is részt vesz. Este hat órakor, a Népjóléti Központ Madách termében teltház fogadta a Fidesz kampánycsapatát. Elsőként Székyné dr. Sztrémi Melinda lépett a mikrofonhoz, aki elmondta, Nógrád megyében kifejezetten nagy szükség van a három igen győzelmére, itt ugyanis rengetegen élnek alacsony bérből, segélyből és nyugdíjból. Így mind a vizitdíj, mind a kórházi napidíj, mind a tandíj óriási terhet ró az emberekre. A következő előadó a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke, Loppert Dániel volt, aki a tandíjról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a nógrádi fiatalok számára az egyetemek kapuként funkcionálnak az ország távolabbi tájaira és a világra nézve. A kormány a tandíj bevezetésével azt ismeret- és tapasztalatszerzési lehetőséget veszi el a fiataloktól, melyekhez a felsőoktatási intézmények segíthetik hozzá őket. Ezért tartja mérhetetlenül fontosnak, hogy az ország haladása érdekében mindenki mondjon igent a tudásra.
A fiatal politikus után Tarlós István előadása következett. A kampányfőnök beszélt a népszavazásról. Hangsúlyozta, széles spektrum nevében vezeti a kampányt. Ez nem csak a Fidesz kampánya, a jobboldali párt szavazóinál sokkal szélesebb rétegről van szó. Magyarország elszomorító gazdasági helyzetéről a kampányfőnök elmondta, hat év alatt a kormánynak sikerült elérnie, hogy listavezetőkből sereghajtókká váljunk, és hogy az Euró bevezetését a kezdeti 2005-ös dátum helyett kitolják 2014-15-re. Továbbá felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a népszavazás nemcsak a három kérdésről szól, bár a vizitdíj a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése is fontos és nagy eredmény. A három igen győzelme azonban ennél távolabb kell, hogy mutasson. Elmondása szerint, ha a kormány nem követi meg az állampolgárokat, akkor azt a nép nem felejti el és legkésőbb a 2010-es választáson csúfos következményekkel számolhat. A tandíjjal kapcsolatban kiemelte, nem tisztességes, hogy a kormány a nyugat-európai tandíjakkal érvel, és mellette nem ismerteti az ottani viszonyokat. Például azt, hogy Franciaországban egy havi minimálbérből 5 félév tandíjra telik.
Végül a népszavazással kapcsolatban elmondta, mivel ügydöntő voksolásról van szó, a kormány alkotmányos kötelessége lesz eltörölni a vizitdíjat, kórházi napidíjat és nem vezetheti be a tandíjat sem. Az Unióban súlyos konzekvenciákat fognak levonni az eredményből, például a kormány hitelére vonatkozóan. Mondandójának összegzéseként a kampányfőnök mindenkit: a politikától elfordult polgárokat, időseket és fiatalokat, rossz sorsú és a szegényekkel együtt érző családokat, aktív és hitében megingott pártszimpatizánsokat, bal- és jobboldali szavazókat a népszavazási részvételre buzdított. Véleménye szerint ugyanis az otthon maradók és a nemmel szavazók március kilencedike után elvesztik a panaszkodás jogát. Cserébe viszont bizonyosan meg fogják kapni az utókor megvetését.

2008. március 5., szerda

Táncsics Napok


Megkoszorúzták a névadó szobrát

A Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola diákjai és tanárai március 5-én az intézmény névadójára emlékeztek. Ezzel az ünnepséggel kezdődött az iskola életében már hagyománnyá vált rendezvénysorozat, a Táncsics Napok.
Az idei, sorrendben 31. Táncsics Napok gazdag és tartalmas programjában szerepel - többek között - elsősegélynyújtó verseny, labdarúgó bajnokság, rendhagyó földrajzóra, játékos angol nyelvi vetélkedő és gazdasági bungee jumping. Az intézmény második emeletén "VÍZiók" címmel Előd László természetfotós képeiből rendeztek kiállítást. A programsorozat március 14-én gálaműsorral zárul.

2008. március 4., kedd

Erős Magyarország programbemutató fórum

Teltházas előadás a JAMKK-ban

Teltház előtt mutatta be a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője – Navracsics Tibor – és a Fidesz-KDNP Népjóléti Kabinetjének vezetője – Soltész Miklós - a Fidesz Erős Magyarország című programját február 28-án este a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében. A politikusokat a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztató előtt a salgótarjáni hölgyek sárga rózsával fogadták: „Köszönettel tartozunk alázatos munkájukért. Fogadják ezt a virágot köszöntésül, tojás helyett – mondta Erdei Imréné.
A sajtótájékoztató után, hat órakor vette kezdetét a programbemutató előadás. Belépve a színházterembe, a politikusokat tapsvihar fogadta.
Navracsics Tibor előadásából a közönség megismerhette az ország jelenlegi, elszomorító gazdasági helyzetét és azt a megoldási lehetőséget, amelyet a frakció kormányra lépésekor megvalósítana a fejlődés érdekében. A program szociálpolitikai területéről Soltész Miklós szakpolitikus beszélt. Kiemelte e nyugdíjasok, családok és romák helyzetét.
Székyné dr. Sztrémi Melinda a prezentáció előtt szólt az egybegyűltekhez és jelentette be azt az örömteli hírt, hogy Soltész Miklós közreműködésével hamarosan egy kamionnyi németországi adomány érkezik a Szent Lázár Megyei Kórház és a rászoruló családok számára.
A program végén a jelenlévők fórum keretein belül tehették fel kérdéseiket a politikusoknak.