2008. január 31., csütörtök

Közgyűlés a Városházán

Kilenc napirendi pontot tárgyaltak

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése január 29-én tartotta ülését a Városháza dr. Förster Kálmán termében.
A képviselők elfogadták - többek között - a távhőszolgáltatás idei díjának megállapítására vonatkozó javaslatot, valamint a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása 2007. II. félévi tevékenységéről szóló beszámolóját. Módosították a város helyi közösségi autóbusz-közlekedésének biztosítását célzó köz- szolgáltatási szerződést, döntöttek a helyi jelentőségű védett természeti területek védettségének fenntartásáról. A testület az Ügyrendi és Jogi Bizottság tagjává választotta Stark Lászlónét, aki az ülésen letette hivatali esküjét.

2008. január 30., szerda

„Grafikai érintések…” salgótarjáni művészekkel

Kiállítás a Nógrádi Történeti Múzeumban


Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország grafikusművészei mutatkoznak be alkotásaikkal a „Grafikai érintések a visegrádi négyek között” című vándorkiállításon, mely január 22-én érkezett Salgótarjánba. A különleges kiállításnak a Nógrádi Történeti Múzeum a harmadik állomása. Először a csehországi Karviná várgalériájában, majd a katowicei Silesia Egyetem kihelyezett egyetemi galériájában tekinthették meg az érdeklődők.
A visegrádi négyek grafikai kiállításán Magyarországot öt művész - köztük két salgótarjáni - képviseli. Név szerint: Birkás Babett és Gelencsér János.
A vándorkiállítás március 22-ig tekinthető meg a Nógrádi Történeti Múzeumban. Innen Szlovákiába, a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria épületébe viszik. Ez lesz a negyedik és egyben utolsó állomása a négy ország közös tárlatának.

2008. január 28., hétfő

86 éve város Salgótarján

Koszorúzási ünnepség a Kohásznál

Az akkori városi tanács 1922. január 27-én reggel kilenc órakor nyilvánította várossá Salgótarjánt, melynek tiszteletére idén is megrendezésre került a már hagyományosnak tekinthető városi koszorúzási ünnepség. A régi olvasó, vagyis a Kohász falán lévő emléktábla előtt Székyné Dr. Sztrémi Melinda mondott beszédet.
- Salgótarján történetét mára úgy tűnik, hullámvölgyek és hullámhegyek ritmikus váltakozása jellemzi. Ha hinni lehet ebben a ritmikában, akkor hinnünk kell abban is, hogy most már hullámhegynek kell következnie – mondta el a polgármester.
Továbbá kifejtette: a külső uniós források igénybevétele óriási lehetőség a fejlődés megvalósításában, melyek kiaknázásával új korszak indulhat városunkban. Ugyanakkor belső összefogás nélkül a támogatások mit sem érnek. Szükség van a tarjáni polgárság és politikai réteg együttműködésére is.
- Tudom, hogy meg tudjuk tenni, mert hiszünk abban, hogy itt van az otthonunk és akkor itt van a jövőnk is – zárta gondolatait Székyné Dr. Sztrémi Melinda.
A polgármesteri beszéd után a megjelent szervezetek képviselői megkoszorúzták az emléktáblát. Tette ezt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Fidesz-KDNP- , az MDF- és az MSZP városi szervezete, a Kohász Művelődési központ és a Dolinkáért Egyesület.

2008. január 25., péntek

Ünnepség a Magyar Kultúra Napja tiszteletére

Városi kitüntető címek, díjak átadása


Salgótarján várossá nyilvánításának 86. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepséget a városi önkormányzat január 24-én a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében.
Az ünnepségen Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda mondta el az ünnephez fűződő gondolatait, majd átadta a városi kitüntető címeket és díjakat.
„Salgótarján Díszpolgára” kitüntető címben részesült Herold László. A város „Pro Urbe” díját Valiskó Ferenc, „Pro Arte” díját pedig Alapi István kapta.
A „Salgótarján Közszolgálatáért” elismerést Kristóf Pálnak, a „Salgótarján Sportjáért” díjat Kadlót Zoltánnak adományozták. „Salgótarjánért Emlékérem”-ben részesült T. Pataki László, akit a napokban a Magyar Kultúra Lovagjává is avattak.
A „Kultúráért” díjat Pál József, a „Salgótarján Közoktatásáért” díjat Dudok Györgyné vehette át. „Egészségügyért” díjjal ismerték el dr. Monoki Ferencné munkáját, a „Salgótarján Gyermekeiért és Ifjúságáért” díjjal Kovács F. Gábort jutalmazták.
A „Szociálpolitikáért” díjat Révay Ferenc, a „Salgótarján Közbiztonságáért” díjat pedig Hrabecz Gyula kapta.
A „Nemzetiségért és Kisebbségért” elismerést a Hétszínvirág Tagóvoda kollektívájának ítélték. A díjat a tagóvoda vezetője, Szeles Gyuláné vette át.

2008. január 23., szerda

Aláírásgyűjtési akció a Fő téren


A Munkáspárt az egészségügyi törvény ellen

Csatlakozva a szakszervezetekhez és a civil szervezetekhez, a Munkáspárt Nógrád Megyei Elnöksége aláírásgyűjtési akciót tartott január 23-án Salgótarjánban az egészségbiztosítási törvény ellen. A Fő téren zajló akción részt vett Dr. Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke is.
- Nem engedhetjük, hogy eladják a kórházakat, hogy privatizálják az egészségügyet! Nem engedhetjük, hogy magánbiztosítók kezébe kerüljön az egészségügy! Legyen népszavazás. Ott döntsünk a magyar egészségügy sorsáról! – hívta fel a hallgatóság figyelmét a pártelnök.

Új vezető a Katasztrófavédelmi Igazgatóság élén

Ünnepi állománygyűlés a Megyeházán

Új vezetője van a Nógrád Megyei Katasztrófavédemi Igazgatóságnak Szabó János személyében.
Szabó János 2000. január 1-jétől dolgozik a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon. 2006-ban igazgató-helyettessé, 2007 szeptemberében megbízott igazgatóvá nevezték ki.
Ünnepélyes beiktatására január 23-án került sor a Megyeháza dísztermében megrendezett állománygyűlésen, melyen a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakemberei mellett a rendőrség és a tűzoltóság vezetői is részt vettek.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Szabó János tűzoltó alezredest, korábbi beosztásából felmentve, december 30-i hatállyal nevezte ki a Nógrád Megyei Katasztróvédelmi Igazgatóság igazgatójává.
A szervezet igazgatóhelyettese - jelenlegi beosztása mellett - Szluka Pál, a polgári veszélyhelyzet kezelési osztály vezetője lett.
A parancskihirdetés után dr. Hoffman Imre, tűzoltó dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese gratulált a kinevezésekhez.

Szász-anhalt delegáció Salgótarjánban

Megkezdődtek az együttműködési tárgyalások

A tavalyi berlini konferenciával indult kapcsolatok gyümölcseként január 22-én Salgótarjánban járt a szász-anhalt gazdasági miniszter látogatását előkészítő delegáció. Chemnitz-Zwickau térsége jó példaként áll Nógrád megye és Salgótarján előtt, ugyanis a maihoz hasonló helyzetünkből a terület autó- és környezetipari központtá nőtte ki magát. A megyei és városi képviselők az e két területen felmerülő együttműködési lehetőségekről tárgyaltak a német delegáció tagjaival, de szó esett testvérvárosi viszony létesítéséről is. A Megyeházán eltöltött közös ebéd és kerekasztal beszélgetés után a résztvevők meglátogatták a Bányamúzeumot, majd tovább utaztak Egerbe.

Salgótarján Kártya mindenkinek

Aláírták a szerződést, indul a program

Indul a Salgótarjáni Kártyaprogram és egyben a Salgótarján Kártya bevezetése – jelentette be Székyné Dr. Sztrémi Melinda január 22-i sajtótájékoztatóján. A Stellum Marketing Kft által kidolgozott és irányított rendszer lényege, hogy erősítve a kis- és középvállalkozásokat hozzájáruljanak a lakosság létfenntartásának megkönnyebbítéséhez is.
Ennek módja egy pontrendszer kidolgozása. Eszerint lesznek pontkibocsátó és pontelfogadó helyek – olyan cégek, intézmények, akik csatlakoznak a programhoz. A vásárlók a Kártyára gyűjtött pontjaik - amelyet vásárlás során kapnak – fejében kedvezményekben részesülhetnek.
A Kártya bevezetésének első lépéseként a Stellum Marketing Kft minden salgótarjáni háztartásba eljuttat egy kártyát, természetesen ingyen és bérmentve – mondta el Stark István ügyvezető igazgató. A program előnye – folytatta - hogy a városlakók számára olcsóbb lesz a megélhetés, a hazai kereskedők pedig képesek lesznek versenyre kelni a külföldi üzletláncokkal, ugyanis pontakcióik révén hihetetlen alacsony áron kínálhatják termékeiket. Ugyanakkor az így képződő anyagi kiesést a rendszer megtéríti nekik.
A szerződésbe foglaltak szerint a Kártya április közepéig jut el a háztartásokba.

2008. január 22., kedd

Szurkolói ankét

Értékelt az SBTC elnöksége


Szurkolói ankétra várta szimpatizánsait az SBTC elnöksége január 21-én délután. Az összejövetelen – melynek a József Attila Művelődési és Konferencia Központ adott otthont – Kakuk József, a klub elnöke értékelte 2007 nyarán megalakult elnökség elmúlt hónapokban végzett munkáját, majd ismertette a célkitűzéseket.
Fontos feladatnak tartjuk a klub hagyományainak ápolását, a tagszervezést, a szimpatizánsok körének bővítését, ily módon erősítve az SBTC nagy családjához való kötődés érzését – mondta Kakuk József. Fontos eredménynek nevezte a vállalkozásokkal és a sportegyesületekkel kialakított jó kapcsolatot, majd az SBFC és az SBTC közötti tárgyalások eredményeiről tájékoztatta a jelenlévőket – ahogy mondta - eloszlatva ezzel minden híresztelést és mendemondát.
Az SBFC elnöke valóban megkereste az SBTC elnökségét a két csapat összeolvadására vonatkozó elképzelésével. A fúziót nem támogatjuk, az együttműködést viszont igen. A tervek szerint a baglyasaljai csapat utánpótlásbázisa lenne a fekete-fehéreknek – mondta Kakuk József.
Az elnöki tájékoztató után a szakmai segítők nevében Répás Béla értékelte a felnőtt, az ifjúsági és a serdülő csapat munkáját.

2008. január 21., hétfő

Konferencia a Főiskolán


Helyi termékeket értékesítő klaszter

A helyi termékek piacra jutását segítő klaszter-rendszert mutatták be azon a konferencián, melyet január 18-án rendeztek meg a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Salgótarjáni Intézetében. Az előadásokból kiderült: a klaszter egy érdekközösség, egymással szoros kapcsolatban lévő vállalkozások hálózata. Az együttműködés legfontosabb célja a piacbővítés, a termékértékesítés és a termékfejlesztés.
A klaszter létrehozásának gondolata a salgótarjáni főiskola kutatómunkájára épül. Az intézetben a közelmúltban - hallgatók bevonásával - két kutatást is végeztek. Az egyik projektben a régió kis-, közép- és nagyvállalatait hasonlították össze svéd és újzélandi hasonló régiók cégeivel.
A másik projektben az önfenntartó falugazdaság jellemzőit elemezték. Az eredmények lesújtóak, jelentős az elmaradottság a műszaki-gazdasági és piaci teljesítményekben; a gazdasági élet szereplői nem rendelkeznek kellő tudással és információval. A helyi gazdaság fellendítéséhez újfajta helyi gondolkodásra van szükség, a helyi problémákra helyben kell keresni a válaszokat. – mondta Paróczai Péter, kutatásvezető.
Az érdekközösség hatékony működését a főiskola a vállalkozások internetes megjelenítésével, a cégek és termékeik bemutatásával, tanfolyamok és továbbképzések lebonyolításával segítheti. A főiskola, mint tudásbázis vehet részt a gazdaság fejlesztésében.
A szervezők reményei szerint a konferenciának lesz folytatása, és néhány hónapon belül megalakulhat megyénkben egy 8-10 vállalkozásból álló érdekközösség.

2008. január 18., péntek

XVI. Gabora Gála

Ajándék a salgótarjáni kéziseknek


18 darab mezt kapott a Salgótarjáni Kézilabda Club férficsapata a sorrendben XVI. Gabora Gála zárórendezvényén, melyet január 11-én, pénteken este rendeztek meg a salgótarjáni La Fiesta étteremben. Az összejövetelen az idei, Gyöngyösön megrendezett nemzetközi jótékonysági labdarúgótornát értékelték a szervezők és a támogatók.
A gála jóvoltából közel kétmillió forinttal gazdagodott a gyöngyösi Champion Alapítvány, ám az Umbro Magyarország Kft. jóvoltából van egy salgótarjáni kedvezményezett is – mondta el Gabora János, főszervező.
Az értékes ajándékot Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Gyöngyös alpolgármestere, dr. Végh Attila, a támogató cég képviselője, és a labdarúgótorna főszervezője adta át a klub elnökének, Harmos Lászlónak.

2008. január 17., csütörtök

Mikszáth Kálmán születésnapján

Emlékezés a palóc íróra Salgótarjánban

1847 január 16-án, Szklabonyán született Mikszáth Kálmán, melynek alkalmából a Kodály Zoltán Tagiskola, a Mikszáth Kálmán Társaság és a Nógrádi Történeti Múzeum megemlékező napot szervezett. A programok egyik állomása a zenei általános iskola előtt álló, idősebb Szabó István által készített kőszobor ünnepélyes megkoszorúzására volt, melyre 16-án délelőtt került sor.
Az iskola diákjai a szerző műveiből összeállított műsorral tisztelegtek a nagy előd előtt, majd Praznovszky Mihály, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke tartott ünnepi beszédet. Előadásában kiemelte az író tanítómestereihez fűzűdő viszonyát, a mély tiszteletet, amellyel felnézett rájuk. Ez az a tisztelet, amellyel az utókornak viseltetnie illik Mikszáth felé, hiszen - idézve az irodalomtörténészt - így szeretni a szülőföldjét, így szeretni őseinket, a palócokat, egyetlen ember volt képes, Mikszáth Kálmán.
Az előadás után a megjelent szervezetek képviselői - a Nógrádi Történeti Múzeum, a Mikszáth Kálmán Társaság, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma - elhelyezték az emlékezés virágait.

Aláírásgyűjtés az egészségügyi törvény elfogadása ellen

Gyorsan telik a Munkástanácsok aláíróíve

A Munkástanácsok Országos Szövetsége is csatlakozott azon szervezetekhez, akik utcai aláírásgyűjtő akciókat szerveznek az egészségügyi törvény elfogadása ellen. Salgótarjánban első nagyszabású gyűjtésüket a Megyei Szakorvosi Rendelőintézet előtt tartották. Plantek Lászlóné, a Munkástanácsok Nógrád megyei elnöke elmondta, nem értenek egyet a kormány intézkedéseivel, azzal, hogy egy garanciák nélküli, tapasztalatok híján készült törvényt akarnak február 11-én elfogadni. Ugyanakkor egyet értenek Sólyom László köztársasági elnökkel a decemberben kihirdetett aggályaiban, amely alapján súlyos kérdésekben kellene újragondolni a törvény tartalmát. A petícióval remélik, sikerül nyomást gyakorolniuk a kormánykoalícióra és érvényt szerezni az aláírók akaratának, vagyis elkerülhetővé válik a munkás réteget erősen megterhelő, többiztosítós rendszer bevezetése.
Az aláírásgyűtési akció első szakasza február 11-ig, a törvény parlamenti szavazásának napjáig tart. Addig még számos alkalommal találkozhatnak a Munkástanácsok aktivistáival Salgótarján forgalmas pontjain a véleményüket ilyen formán kifejezni kívánó állampolgárok.

2008. január 12., szombat

Emlékezés a lavinaomlás hősi halottjaira

Hatvannégy éve történt a nagy-pietroszi tragédia

- Hatvannégy évvel ezelőtt január 13-án gyászba borult nem csak Salgótarján, de szinte az egész ország, amikor Észak-Erdélyből érkezett a hír: a Radnai-havasokban lavina temette maga alá azt a salgótarjáni 17 tagú önkéntes leventecsapatot, amely nemes küldetése végcéljául választotta Magyarország akkori legmagasabb pontját, a 2305 méter magas Nagy-Pietroszt, vagyis a Horty-csúcsot - mondta emlékező beszédében Ricler Katalin önkormányzati képviselő az évforduló alkalmából a központi temetőben tartott emlékező ünnepségen. Az áldozatok az egész nemzet hőseivé váltak, akiknek példája örök érvényű. Székyné Dr. Sztrémi Melinda Salgótarján újkori történelmének a holokauszt és december nyolcadika mellett a hármadik szomorú tragédiája közé sorolta a lavinaomlást. - A három eseményben közös a gyász, közös a temetés, a csend, a hallgatás és közös a félelem - mondta el a polgármesterasszony.

Korcsolya-diákolimpia a Fő téren


Hétpróbázó általános iskolások mérték össze tudásukat

A december közepe óta működő jégpálya szolgáltatásait eddig is sokan vették igénybe, a kötetlen sportolási lehetőségek mellett azonban január 12-én szervezett rendezvény várta az érdeklődőket. Első ízben került megrendezésre ugyanis a salgótarjáni téli hétpróba, melyen általános iskolás csapatok mérték össze tudásukat. A vidám hangulatú ügyességi verseny hóemberépítéssel zárult.

2008. január 11., péntek

70 éves Lóránt János Demeter



Kiállítás-megnyitóján városi kitüntetést vehetett át

Sokan vettek részt Lóránt János Demeter 70. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás-megnyitón a Nógrádi Történeti Múzeumban január 11-én. Az érdemes művészt családtagjai torta és egyéb ajándékok helyett egy személyes produkcióval lepték meg. Gitárszó, árnyjáték és próza – csak néhány a különleges előadások közül. A Munkácsy-díjas festő képeiből álló tárlatot Földi Péter Kossuth díjas festőművész nyitotta meg. Ezt követően Székyné dr Sztrémi Melinda polgármester köszöntötte a Salgótarjánban és Mátraalmáson közel húsz évig alkotó Lóránt János Demetert, akinek Salgótarjánért Emlékérmet nyújtott át.