2008. március 13., csütörtök

Szeretet Nap a Józsiban

Színes programok a szeretet jegyében

A Hétszínvirág Tagóvoda táncos műsorával kezdődött a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület és a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jóvoltából megrendezett Szeretet Nap programsorozata március 12-én. A rendezvényt, és a konferenciateremben létrehozott, szeretethez kapcsolódó képzőművészeti pályaművekből összeállított kiállítást Székyné dr. Sztrémi Melinda nyitotta meg. A polgármester elmondta: a szeretetet mindenki családjából hozza, de jelentős szerepe van e tekintetben az óvodának és iskolának is. A Szeretet Nap szükségességét azzal indokolta, hogy kellenek olyan napok, amikor beszélünk a szeretetről, hiszen a rohanó hétköznapokon hajlamosak vagyunk elsiklani e nemes érzés fölött.
A megnyitót követően előadást hallhattunk Nagy Ferencnétől Szeretet a családban címmel. A nap során még számos, minden korosztályhoz szóló programra sor került. Volt például felolvasás az irodalmi pályázat nyertes műveiből, mozgás- és masszázsterápia, kiscsoportos műhelymunkák.