2008. március 4., kedd

Erős Magyarország programbemutató fórum

Teltházas előadás a JAMKK-ban

Teltház előtt mutatta be a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője – Navracsics Tibor – és a Fidesz-KDNP Népjóléti Kabinetjének vezetője – Soltész Miklós - a Fidesz Erős Magyarország című programját február 28-án este a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében. A politikusokat a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztató előtt a salgótarjáni hölgyek sárga rózsával fogadták: „Köszönettel tartozunk alázatos munkájukért. Fogadják ezt a virágot köszöntésül, tojás helyett – mondta Erdei Imréné.
A sajtótájékoztató után, hat órakor vette kezdetét a programbemutató előadás. Belépve a színházterembe, a politikusokat tapsvihar fogadta.
Navracsics Tibor előadásából a közönség megismerhette az ország jelenlegi, elszomorító gazdasági helyzetét és azt a megoldási lehetőséget, amelyet a frakció kormányra lépésekor megvalósítana a fejlődés érdekében. A program szociálpolitikai területéről Soltész Miklós szakpolitikus beszélt. Kiemelte e nyugdíjasok, családok és romák helyzetét.
Székyné dr. Sztrémi Melinda a prezentáció előtt szólt az egybegyűltekhez és jelentette be azt az örömteli hírt, hogy Soltész Miklós közreműködésével hamarosan egy kamionnyi németországi adomány érkezik a Szent Lázár Megyei Kórház és a rászoruló családok számára.
A program végén a jelenlévők fórum keretein belül tehették fel kérdéseiket a politikusoknak.