2008. május 13., kedd

24. Nemzetközi Dixieland Fesztivál

Salgótarján ismét a Jazz fővárosa volt

Világszerte ismerté tette szűkebb hazánkat az a már 24. alkalommal megrendezett Dixieland Fesztivál, amelyet idén egy gyönyörű, verőfényes hétvégével ajándékozott meg az időjárás. Fontos volt ez, hiszen a művészek a rendezvénysorozat mind a négy napján kedveskedtek a közönségnek szabadtéri örömzenéléssel, így azok sem maradtak le semmiről, akiknek már nem jutott belépőjegy a teltház előtt zajló gálaműsorokra. Ezúttal is a szakma legjobbjai látogattak el Salgótarjánba. A műfaj legrangosabb hazai képviselői mellett a világhírű előadók is visszatérő vendégei voltak a fesztiválnak. A régóta Amerikában élő magyar származású, éppen 80. születésnapját ünneplő Joe Muranyi klarinétművésznek ezúttal megkülönböztetett fogadtatásban volt része megyeszékhelyünkön. A jeles alkalomból ugyanis a szervezők és a város polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda tolmácsolták felé a közönség jókívánságait és egy születésnapi tortával köszöntötték, melyet a nagyszerű zenész lenyűgöző játékkal hálált meg.
Nem feledkezhetünk meg a közönség nagy kedvencéről, a Benkó Dixieland Bandről sem, akik új trombitásukkal fergeteges koncertet adtak a lelkes hallgatóságnak, de itt volt a szegedi Molnár Dixieland Band is, akik sokadszor arattak nagy sikert a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében. A szombati koncertnapon a záróakkordok után már sejteni lehetett, hogy jövőre is hallunk még felőlük.
A külföldi vendégzenekarok is nagy sikert arattak, fellépett a rendezvényen a Lengyelországból érkező South Silesian Brass Band, a szlovák The Original Vigas Band, a Csehországból érkező Evergreen Swing Band.
A tizenegyedikén délután tartott Fő téri Parádé méltó befejezése volt a 24. Nemzetközi Dixieland Fesztiválnak, melyen idén is rengetegen szórakozhattak, hódolhattak jazz iránti vonzalmuknak.