2008. november 1., szombat

1 millió forint érkezett a Megyei Kórház Gyermekosztályára

A Közösség Szíve együtt dobog

Vidámság költözött a Szent Lázár Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati osztályára augusztus 26-án, ahová A Közösség Szíve elnevezésű programnak köszönhetően
egy millió forint adomány érkezett. A nagy ívű felajánlás a CBA és a Procter and Gamble közös
jótékonysági kezdeményezéséből gyűlt össze. A csapat immár három éve szervez gyűjtést vásárlók bevonásával, majd ajánlja fel az összegyűlt adományokat a rászoruló gyermekeknek. Két éve számítógépeket ajándékoztak, tavaly erdei iskolát szerveztek, az idei A Közösség Szíve kezdeményezés sikerét pedig az fémjelzi, hogy összesen tíz betegellátási egységet segítenek ki egy-egy millió forinttal. Karancsi Zsolt, a Procter and Gamble Vállalati Kapcsolatok Menedzsere kérdésünkre elmondta, az intézmények kiválasztásakor a rászorultsági tényezők mellett figyelembe vették azt is, hogy a szóban forgó kórház hány gyermeket lát el.
– Örömmel tölt el minket, hogy A Közösség Szíve a fogyasztók jóvoltából 2008-ban is tovább dobog, és hogy ilyen jelentős összeget sikerült összegyűjtenünk. Őszintén reméljük, hogy ezzel a támogatással - melyet az egyes intézmények saját belátásuk szerint használhatnak fel – hozzájárulhatunk több értékes kórházi berendezés beszerzéséhez és a körülmények javításához, amellyel megkönnyíthetjük a gyerekek kórházi tartózkodását - mondta el az osztályon egybegyűlt hallgatóságnak Karancsi Zsolt, majd átadta az egy millió forintról szóló okiratot
Dr. Bercsényi Lajos főigazgatónak. Az adomány ünnepélyes átvételét követően a salgótarjáni gyermekosztály osztályvezető főorvosa, dr. Saada Eyad ismertette azokat a területeket, amelyen a támogatást hasznosítani fogják. Így kiemelte a gyermek sürgősségi ellátást és az életmentést szolgáló olyan eszközöket, mint az inkubátor érzékelő egységeket, a lélegeztető gépekkel összeköttetést biztosító légzőköröket és a betegőrző monitorokhoz való kábeleket.
A program végén A Közösség Szíve az Alma zenekar műsorával is kedveskedett a gyerekeknek, ezzel is vidámságot varázsolva a kórház falai közé.