2008. november 1., szombat

Augusztus 20.

Hangulatos, meghitt ünnep

Gyermekek és felnőttek egyaránt jól szórakoztak az augusztus 20-i kulturális rendezvényeken. A Fő téren tartott programokon a szervezők kora délutántól késő estig várták az ünnepelni és kikapcsolódni vágyókat, de még mielőtt elkezdődött volna a kulturális szórakoztató műsor, az Önkormányzat délelőtt, a Szent István szobornál megemlékezést tartott. A megyei könyvtár szomszédságában lévő emlékműnél az ünnepi műsor mellett ökumenikus imán is részt vehettek a jelenlévők. Ekkor a Fő téren már javában folytak az előkészületek a délutáni programokra, ahol a Levendula játszóház természetes anyagból készített ötletes játékaival egész nap várta a lurkókat. A fellépők sorát Róka Szabolcs nyitotta meg, aki Szent István életéről szóló misztériumjátékával varázsolta el az érdeklődő gyermekeket. A tanulságos játék után egy zenés darab következett: a Szín-Varázs Színi és Készségfejlesztő Iskola növendékei adtak elő bő egy órás keresztmetszetet A dzsungel könyve musicalből. A vidám előadás után Mc Hawer volt a hangulatfelelős, őt pedig a salgótarjáni születésű Pándy Piroska és művésztársai - Bencze Ilona, Fonyó Barbara, Magyar Bálint, Söveggyártó Áron, Berentei Péter, Nádasi Veronika - követték a színpadon. A sztárok után Salgótarján híres csapata, a Nógrád Táncegyüttes termetett még fergetegesebb hangulatot az akkorra teljesen megtelt téren. Szent István ünnepén nem maradhat el az Új kenyér megáldása és megszegése sem. Erre Baffi István római katolikus plébános és Székyné dr. Sztrémi Melinda közreműködésével került sor. A ceremónia után a Kormorán koncertje következett. A zenekar slágereivel megindította a közönséget, előadásuk többször közös éneklésbe torkollott. Miután a Himnuszt és a Székely Himnuszt is elénekeltük, kezdetét vette a hagyományszerű, idén különösen szép tűzijáték.