2008. november 1., szombat

Nemzetközi Gyermektábor Salgótarjánban

Hat város táborozói


Ugyan a nyáron a Tó-strandon található Tarjáni Gyermektábor szinte mindig kölyökzsivajtól hangos, de az augusztus 5. és 11. közötti időszak különlegesebb volt a többinél. Ekkor került sor ugyanis a már hagyományossá vált Salgótarjáni Nemzetközi Gyermektáborra. A 16. alkalommal megrendezett közel egyhetes vakáción ezúttal is Salgótarján testvérvárosaiból érkezett gyerkőcök vettek részt, néhány helyi lurkóval kiegészülve. Mindez számukra nem került semmibe,hiszen a tábor költségeit teljes egészében az Önkormányzat biztosította. A gyerekek nem unatkoztak az egy hét alatt, hiszen a szervezők igen színes programcsokrot állítottak össze nekik, amelyek központjában természetesen az ismerkedés, valamint Salgótarján és környékének bemutatása állt. A táborlakók egy körút keretein belül ellátogattak Nógrád megye legnevezetesebb tájaira, így többek között jártak a világörökséghez tartozó Hollókőn, megtekintették az Ipolytarnóci ősleleteket, de útba ejtették Szécsényt is. Salgótarjánról lévén szó, nem maradhatott el az országban egyedülálló Bányamúzeum meglátogatása sem, de a szervezők beiktattak egy egri kirándulást is, a gyerekek nem kis örömére. A „kötött” programok mellett azért maradt idő játékra, strandolásra, és persze ismerkedésre is. És természetesen bemutatkoztak a testvérvárosok egymásnak, nevezetesen Besztercebánya, Gliwice, Losonc, Vantaa, Vigarano Mainarda és a házigazda Salgótarján mesélt értékeiről a többieknek. A záró estén ezúttal sem maradt el a szokásos diszkó, hogy aztán másnap fáradtsággal vegyített szomorúsággal vegyenek búcsút egymástól az újdonsült barátok.