2008. november 1., szombat

Nógrád Megyei Tanévinditó Pedagógiai Napok

Lendület az új tanévre

Hagyományaihoz híven a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet idén is megrendezte tanévindító konferenciasorozatát, melynek nyitó rendezvénye augusztus 27-én volt a Megyeházán. A szeptember 11-ig tartó programsorozatot Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nyitotta meg, aki a közoktatás jelenlegi helyzetéről, a pedagógusokat sújtó intézkedésekről beszélt és támogatásáról biztosította a szép számban megjelent hallgatóságot: helyi szinten mindent megtesznek azért, hogy a parlamentben születő, sok esetben a mindennapi munkát nagyban megnehezítő intézkedések a
lehető legkisebb mértékben csapódjanak le. Végül Becsó Zsolt jó egészséget és kitartást kívánt az általa azért is nagyra becsült tanároknak, pedagógusoknak, mert ahogy ő mondta: hazánk sorsát, a jövő nemzedékének nevelését adjuk kezükbe.
– A rendezvények célja a pedagógustársadalom tájékoztatása az aktuális tanévet érintő változásokról, színvonalas előadások által új módszerek megismertetése velük, segítségnyújtás a szakmai tervezésben - tudtuk meg a főszervezőtől, Bratinkáné Magyar Évától. A Pedagógiai Intézet igazgatója elmondta, hogy idén is sikerült neves előadókat Nógrád megyébe csábítaniuk, így hallhatott a nagyérdemű beszámolót az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közoktatásfejlesztést érintő részéről Hámoriné Váczy Zsuzsától, Ragályiné Hajdú Zsuzsanna a tanév fő feladatairól és a hatósági ellenőrzések tapasztalatairól beszélt, Dienes Renáta oktatási minisztériumi főtanácsos pedig egy manapság igencsak aktuális témában, Intézményfenntartói társulások és többcélú intézményi társulások működéséről, finanszírozása címmel tartott előadást. Ezek csak az első nap eseményei voltak, a közel két hét alatt a rendezvényekkel érintették az esélyegyenlőség és integráció témáját is, de például a középiskolai szakmai napon - szeptember másodikán - a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolában Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója tartott előadást a diákhitel továbbtanulásban betöltött szerepéről. A szűken értelmezett szakmát érintő kérdések között is sokszínű előadásokat hallhatott a közönség. Felmerült a komplex természettudományos nevelés témája Telekné Dézsi Piroska előadásában, Herczegné Varga Ilona megosztotta ismereteit a hallgatósággal a Régi és új kihívások a nyelvi előkészítő évfolyamokon címmel, az egri Esterházy Károly Főiskola dékánja - Dr. Estefánné Dr. Varga Magdolna - pedig egy szintén aktuális tárgykörről, az agresszióról és az iskolai erőszakról tartott előadást. A rendezvénysorozat alatt megszervezett vezetői fórumok kitűnő alkalomnak bizonyultak az éves szakmai munka megtervezésére. Somogyiné Quallich Lenke előadásával került sor erre az általános iskolák esetében szeptember 5-én a Kodály Zoltán Tagiskolában, ahol utána Bratinkáné Magyar Éva tartott ismeretterjesztést A kompetenciamérések tapasztalatai, a fejlesztésre való felkészítés címmel. A közép- és általános iskolák mellett természetesen a óvodák sem maradhatnak ki egy ilyen sokrétű szakmai programsorozatból, így szeptember 4. róluk szólt. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tartott szakmai napon szó volt az óvodai nevelési programok felülvizsgálatáról - Kovács Erika Oktatási és Kulturális Minisztérium főtanácsos, óvodai referens előadásában -, Rajkort Ildikótól - a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet szakreferensétől - pedig a kisgyermekkori ellátás alternatíváiról hallhattak az érdeklődők. Az iskolai tanév első hetének zárónapján - ötödikén – az előadások ismét az óvodák, azon belül a kompetenciafejlesztés témája körül mozogtak. Szeptember 8-án a megye több helyszínén zajló rendezvény salgótarjáni előadói A 4-8 éves korosztály egyívű fejlesztése témát járják körbe a Mackóvár Központi Óvodában, 14 órától. Az előadó Andóné Angyal Mária és Harmosné Végh Mária lesz. Szeptember 9-én az Arany János Tagiskolában, 14 órától A tanulásmódszertan elemei a nem szakrendszerű oktatásban címmel tájékoztatót és konzultációt tartottak az általános iskolák számára Hollóné Jánosi Éva szaktanácsadó közreműködésével. Másnap, 10-én a Gagarin Intézményegységben zajlottak a salgótarjáni programok, amely témája a 8-12 éves korosztály egyívű fejlesztése volt.A zárónapon, 12-én a kompetenciafejlesztés került a középpontba. A Kodály Zoltán Tagiskolában Dr. Bakosné Nagy Julianna tartott előadást Szociális kompetencia fejlesztése felső tagozaton címmel, őt követően pedig Horváthné Pintér Anita beszél a Szövegértés az alsó tagozatos környezetismereti órán című témáról. Az Arany János Tagiskolában folytatódott a program, ott a felső tagozatos magyaróra szövegértésével foglalkozott Feketéné Rózsási Erika.