Köszöntötték és díjazták a pedagógusokatAz Impro színpad „A kamaszkorunk körül” című műsorával kezdődött a városi pedagógusnapi ünnepség, melyre június 2-án került sor a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében. A drámajáték után Salgótarján polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda mondott ünnepi beszédet, majd elismerések átadása következett. Elsőként azokat a nyugdíjas pedagógusokat köszöntötték, akik 65, 60, illetve 50 évvel ezelőtt kapták meg diplomájukat. Vasdiplomát kapott Gebhardt Józsefné, aki 1943-ban diplomázott az esztergomi tanítóképzőben. Gyémántoklevél elismerésben részesült Elisher Edit és Köröskényi Zoltánné. Aranydiplomát vehetett át Balázs Lászlóné, dr. Borsodi Béla, dr. Gajzágó Aladár, Herold Lászlóné, Kazinczi Ernőné, Kosiczky László Zoltánné, Kotrócz Vilmosné, Kovács Árpád, Kovács Erzsébet, Márton Ferencné, Menich Istvánné, Mikes Lászlóné, Nagy Róbertné, Szarvas Józsefné, Szepesi Antalné, Szilasi András Miklósné, Szilasi András Miklós, Szorcsik László, Tavaszi Lászlóné és Tóth Aladárné.
Az oktatási miniszter által adományozott Arany Katedra Emlékplakett elismerésben részesült Szalai Zoltánné, a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Övodájának pedagógusa, és Valecsikné Tamás Zsuzsanna, a Kodály Zoltán Tagiskola pedagógusa.
Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át az ünnepségen Árpád Sándor, dr. Bélyei Lajosné, Becze Lajos, Bercelly Béláné, Gusztos István, Kulhavi Gáborné, László Gyula, Osztafi Sándor, Pálné Somodi Ilona, Rozgonyi István, dr. Schablik Béláné, Szászné Molnár Zsuzsanna, Szeles Gyuláné Torják Vilmosné és Vajvoda Györgyné.
A Csiki Jolán és Csiki Mária Alapítvány díját dr. Gaálné Bakallár Zsuzsanna, a SKÁID székhelyintézményének tanítója kapta.
Az elismeréseket Székyné dr. Sztrémi Melinda, a város polgármestere, Fenyvesi Gábor, a város alpolgármestere és Simon Tibor, az Oktatási Kulturális és Sport Bizottság elnöke adták át.
Az ünnepségen díjazták az önkormányzat közoktatási intézményeiben kiemelkedő munkát végző pedagógusokat. A városi közgyűlés döntése alapján 21-en részesültek havi 30.00 Ft-os kereset-kiegészítésben.
Az ünnepségen átadták a Nógrád Megyei Közoktatási Alapítvány „Az év pedagógusa” díját is. A kuratórium döntését Bratinkáné Magyar Éva ismertette. Életmű kategóriában "Az év pedagógusa" díjat posztumusz Gyarmati Csabának ítélték. Vezető kategóriában Herczegné Varga Ilona kapta a díjat. Pedagógus kategóriában a kitüntetett Kele Szabó Ágnes lett.
A Cserhát-Takarék a Szakemberekért Alapítvány „Az év pedagógusa” kitüntetését Scholz Katalin, a Gagarin Tagiskola pedagógusa és Simon Ottóné, a Mackóvár Központi Óvoda óvodapedagógusa vehette át. Az elismeréseket Horváth Attiláné, a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Salgótarjáni Kirendeltségének vezetője és Holes Imre, a kuratórium elnöke adta át.
Az ünnepségen átadták a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság emlékplakettjét is. Ebben az elismerésben Rozmanné Bátfai Ágnes, a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola pedagógusa részesült.